Én

Én vagyok a világ közepe, legalábbis minden jel arra utal. Nem csak addig fértek el rajtam, amíg picik voltak, hanem amióta kicsit nagyobbak, azóta is találnak helyet. Más kérdés, hogy én nem kapok levegőt.
Ez a kép már több mint egy hónapja készült, azóta nem lettek kisebbek, de még elférnek, igaz már segítenek közben gépelni is.
A segítségük nélkül, ez a blog sűrűbben íródna és gyorsabban:))) 

Várakozás

Ilyen pirinyók voltak, mikor képet kaptam róluk, még a testvéreik közt voltak. rajzoltam rájuk szívet, és visszaküldtem a képet. Így lettek kiválasztva:) Vártam rájuk sokat.

Dorombolás

A dorombolás gyógyít, én elhiszem. Mert nevetek tőle és a nevetés is gyógyít:) Én erre alszom el éjjel és ennél őszintébb öröm kevés van:) Hang sajnos nincs a videón, de a cicák magukért beszélnek.

Esti és nappali láthatatlan manók

Ez egy nagyon érdekes dolog. Ők látják, én nem. Pedig kergetik és el is kapják. Valószínűleg kis és nagy manók lehetnek, mert a levegőben való ugrálástól egészen a rémületbe hajló rohanásig terjed a láthatatlan ellenséggel való küzdelem. Vannak barátságos manók is, velük játszani lehet. Általában ezek a manók a szőnyegen és a szekrényben vannak, de bebújnak mindenhová, ahol hosszú percekig lehet, igen kicsi helyen, igen nagy zajt csapni.

Ezután tört el a "mécses" :)

Egyik este elég barátságtalan ellenséggel volt dolgunk, mert igen nagy harcba torkollott a nyugodt kis ücsörgésünk. Bizony ez a manó pontosan egy kis üveglámpa mögé bújt, és onnan incselkedett a láthatóan kellemesen szunyókáló cicáimmal. Ők persze semmiről nem tehettek. Ébredés után elő edzést tartottak a laptop billentyűzeten, amitől én kicsit nehezebben tudtam követni a film menetét amit választottam. Közös megegyezéssel és némi noszogatással lekerültek, de ekkor galád módon beléjük kötött az ellenség. Ezek után csak pár pillanat alatt egyetlen lerohanással ártalmatlanították. A lámpámat. El is tört 3 darabra, de mire megharagudtam volna, már ők épp rohantak megnézni a manó tetemet, én pedig rohantam nehogy elérjék a törött üveget. A haragom pillanatok alatt aggódásba ment át, így ők megúszták lesújtó mérgemet, mely lehet hogy sonka megvonással járt volna:))  A lámpa nem szilánkosra tört, így nem lett nagy gond. Nézték egy darabig míg összeszedtem, majd elmentek aludni, az ölembe.

Cic-cic

Minden rendes magyar macska hallgat arra, hogy cic-cic. Az én cicáimat ez nem érdekli, figyelnek a hangomra, és minden másra, de a cic-cic nem rögzült igazán. Szó szerint nem érdekli őket, mintha meg sem szólalnék.

Tudom, hogy hallanak, mert máskor mindenre odafigyelnek. Mostanában már a hangomat is fel kellett emelni, na nem nagyon, csak úgy hogy legalább én halljam:)  A cicák füle jóval élesebb mint az enyém, a hangsúly pont elég, nem kell hangosnak is lenni. Még a végén én berekedek, ők meg gurulnak a nevetéstől.  Van cica kaparó is, amin a körmüket élesítik, így a bútorokat szem elől tévesztik.

A szőnyeg közkedvelt, de csak addig míg oda nem nézek, ha már felvettük a szemkontaktust aztán már csak sunnyognak, mint aki ott sem volt és dorombolva jönnek. Legújabban már fel tudnak ugrani a radiátorra. Ez aztán nagy öröm, lehet kifelé tekingetni az utcára, órákig érdekes. Mint falun az öreg nénik akik az ablakba vannak ragasztva. Moziznak. Ha a folyosón beszélgetnek emberek, akkor azt is sietnek meghallgatni mi az új pletyka. Szerencsére nem mesélik el. keveset nyávognak. Kivételes esetben terhelik ezzel magukat, pl ha wc-re kell menniük, akkor szólnak, nehogy lemaradjak erről a nevezetes eseményről. Különvéleményt vált ki a sonka és ehhez hasonló szeletelt húsok. Rendes elvárás lett. Tegnap megvicceltem őket,  sonka helyett uborkát dobtam le, először nézték- nézték, szagolgatták, majd megették. Tetszett:))

Cicaterápia

Már eltelt egy kis idő, sokat fejlődtek a cicák. Nagyon sok mindent tanultak részben maguktól, részben tőlem. Például lehet függönyön lógni, csak úgy minden cél nélkül. Lehet a függönyről leszaggatni a különösen idegesítő virágokat. Természetesen megértem, hogy zavarta őket, nem lehet minden tökéletes:) Az alvás a mai napig fontos, már többnyire együtt alszunk, egészen hajnal fél 5-ig. Ennek története van, nem hosszú, de maradandó lett. Este már tudják, ha az a játék kezdődik, hogy a lepedőt az ágyra próbálom teríteni, akkor nemsokára alvás lesz. Ezt azonban megelőzi, hogy én próbálkozom, ők összegubancolják. Ennek az a vége, hogy én mérgesen nevetgélek és persze játék lesz belőle

. Vagy ha végképp nem megy, akkor kizárom a szobából őket arra a 3 percre míg megágyazok. Mire bejöhetnek újra már a rendezett ágyat találják, és arra már fekszenek is le durmolni. Később én is aludni térek, akkor mindkettő a fejemen próbál elhelyezkedni, ami nem megy, elsősorban azért nem mert ellenkezek, másodsorban mert nincs akkora fejem.  Ezért aztán körülöttem, rajtam valahogy mégis elalszanak dorombolás koncert között. Így én is elalszom. Elég rövid idő alatt következik el a hajnal, és 4 óra 25 perc és 4 óra 35 perc között van az ébresztő. Ekkor ők vagy viháncolnak és próbálnak bevonni a játékba, vagy szagolgatják az orromat, miközben a bajszuk is csiklandoz. Ilyenkor tudom, hogy ébresztő van.  Az én biológiai ébresztőórám kicsit későbbre van állítva, így ezután ők a konyhába menetelnek a segítségemmel még arra a kis időre míg én is aludnék.
Amióta együtt alszunk, sokkal vidámabb vagyok. Ez abból is látszik, hogy ma úgy keltem, hogy hangosan felnevettem, ilyen már nagyon rég nem volt.  Itt volt az ideje végre boldogan kelni:)