Hosszú volt az éjszakám. Nagyon jónak ígérkezett, és nagyon rossz lett. Tanulságos, hosszú. Egy barátot vesztettem el, és nyertem sok tapasztalatot. Sétáltam hazafelé, természetesen fülhallgatóval a fülemben, ordított a zene, mikor nem bírtam tovább, leültem egy kő virágládára, sírtam. Elég volt mindenből, tudtam, hogy nem kezeltem jól a dolgokat. Tudtam, hogy ez most nem jó, de nem tudtam változtatni. Nem telt el két perc, mikor megfogta valaki a kezemet. Durva női kéz volt. felnéztem, tudtam, hogy a sminkemnek annyi, de mindegy is volt. Egy cigány lány volt, aki megfogta a kezem, mellém térdelt és megkérdezte miért sírok.
Nem értettem, az arca össze volt verve, a szeme sarka vérzett. És Ő kérdezte meg, hogy miért sírok. Azt mondta, nem ér annyit semmi, hogy könnyet ejtsek, simogatta a kezem és a hajam. Mondta, hogy ne legyek szomorú és legyek boldog. Mert az én holnapom jó lesz, és keljek fel menjek tovább ,mert minden jó lesz, és minden rendben lesz, csak menjek tovább, és tartsak ki. Ő, akinek vérzett a szeme, és láttam, hogy nem biztos, hogy eszik holnap, és siet haza, ahol nem szeretetet várja.
Elsietett, miután engem megbékített. Micsoda lélek lehet benne? Nekem csak az fájt, hogy nem jól teljesítettem, hogy bántott egy- két dolog, amit nem jól tettem a barátaim körében. Őt pedig verték ,láttam, nem volt titok. Mégis Ő vigasztalt engem.
Mi jön még?
Engem itthon cicák várnak és kellemes ágy, meleg, és takaró. Őt mi várhatta otthon?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése